Elvittem magunkat a Millenáris Fogadó Lázár Ervin-termébe, péntek, délelőtt tíz, kitűnő labdarúgó idő, a műsorfüzet szerint "a kultúra metamorfózisáról" lesz szó, a színpadon György Péter, Heller Ágnes, Vitányi Iván, Csepeli György és Harsányi László, a moderátor Rózsa Péter, ígéri a program. A nézőtéren, mint kiderül, jobbára a Magyar Könyvtárosok Egyesületének tagjai.
Vitányi beteg, Hellernek külföldre kellett utaznia.
Álljunk meg egy emberi szóra, ez itt sírkő a szövegben, ez a kellett, arra a régi világra, Ánszienrözsim, emlékeztet, akkoriban, ha valakinek külföldre kellett (tehát lehetett, szabad volt!) utaznia, nos, az tényleg fölülírt minden előzetes megfontolást (inkluzíve: korábban elvállalt feladat), boldogat-boldogtalant: ja, az más, ha végre kijuthatott, ha kijutott neki, hogyan maradna már itt. A külföld természetesen az ún. Nyugatot jelentette, értsünk bármit is ezen, pl., szélsőséges esetben: Prágát.
Csepeli késik, mert órája van.
(Itt engedjünk meg egy bennfentes anekdotát, lazításképp, a professzor úr elsőszülött gyermeke anno e sorok írójának szólalt meg először, babysitteléskor, olvass, mondta ellentmondást nem tűrően a kisfiú, amiből a boldog anya azt az elhamarkodott következtetést vonta le, hogy tud beszélni, és, ha már levonta, meg is osztotta a késő este hazatérő férjjel, aki demonstratíve magához szólította a fiát: mondjad, Ivánkám, szépen, érthetően: empiriokriticizmus.)
György Péter elegáns, mint mindig, sötétszürke (világosfekete!) öltöny, komoly cipő, palmtop. Azt mondja, műsoron kívül, amíg tipródunk befelé, azt kellene eldöntenie (eldöntenünk) a magyar értelmiségnek, érez-e felelősséget, és ha igen, akkor milyen mértékűt azért, ami van, ami körülvesz, ezt a körülveszt szerintem ezentúl lehetne így, tárgy nélkül használni, amúgy. A spanom azt találja mondani, hogy nem az elbaszásból származik a felelősség, hanem a felelőtlenségből az elbaszás. György Péter pedig, hogy ez, amit a spanom mondott, legyen bár bon mot, ezúttal mégis igaznak látszik. Megállapodnak. Egyszerre száz könyvtároshoz beszélni! Valójában úgy látszik, mintha az úgynevezett digitális kihívás volna a téma, az arra adott válasz problémái, az állami finanszírozás kontextusában, a kérdést a tervezett, netszolgáltatókat fölháborító kulturális járulék teszi a szokottnál is aktuálisabbá. György Péter azt találja mondani, hogy nem a járulékkal van baj, hanem azzal a modortalansággal, amivel elő lett vezetve. Innen már tényleg csak egy ugrás, hogy milyen tágas a kultúrafogalom. Kié milyen. Én a maximálist üdvözlöm. És az is engem, ágensei révén, ahogy a mellékelt fényképen, lásd fönt, ábrázolva, tehát bizonyítva van.
Utolsó kommentek