HTML

Vastag Margó

Telik, de nem múlik. Mégis marasztalod? Válaszolj

Utolsó kommentek

  • efzsé: @katajev: de szép írás,Katajev! (2009.11.09. 01:19) kentaur st.auby tamásnak
  • ilkajanka: Szervusztok! Ahol a kép van(fotózva), az történetesen apukám galériája. Ha megszeretnétek nézi ezt... (2009.03.30. 21:11) petri süllyed?
  • katajev: bisztos natyon örül szentjauby ety juhasz förönc versnek. ğ ntyon szeretui a natyon szşp lírai ver... (2008.12.27. 20:06) kentaur st.auby tamásnak
  • baradlayné: Írj már, kérlek, valamit, ne szűnjön meg minden, ami jó. (2008.09.28. 19:57) jó példával elöl
  • efzsé: Mikor gyösszvissza? (2008.08.29. 09:03) jó példával elöl
  • Utolsó 20

Friss topikok

  • efzsé: @katajev: de szép írás,Katajev! (2009.11.09. 01:19) kentaur st.auby tamásnak
  • ilkajanka: Szervusztok! Ahol a kép van(fotózva), az történetesen apukám galériája. Ha megszeretnétek nézi ezt... (2009.03.30. 21:11) petri süllyed?
  • baradlayné: Írj már, kérlek, valamit, ne szűnjön meg minden, ami jó. (2008.09.28. 19:57) jó példával elöl
  • kolhoz mihaly2: Ugye, ugye Szamárfül/murci, milyen nagyszerű ez az evolució?: Kohlhaas Mihály Coalhaus Walker Kol... (2008.07.02. 09:02) férfiak zárójelben
  • rapi: Na, ezt nem értem, de mindegy. Rousseau mondta egy hegyre először azt, hogy szép. Ezzel csak azt... (2008.06.10. 15:49) halló fiúk, halló lányok!

Litera - friss

Litera - magazin

jó példával elöl

2008.06.07. 07:25 vastag margó



Tegnap délelőtt Margó felvette legszebb, kék harisnyáját, apró leicáját  krokodilbőr ridikülbe rejtette, és elkopogott a Szépművészeti Múzeumba, ahol a prevernisszázs homályban régi barátnőjével, Sárbogárdi Jolánnal találkozott, hogy még a megnyitó előtt együtt lessék meg magányosan kószáló bálványukat, aki, hiszik-e vagy sem, lásd fentebb a bizonyítékot, titokban élni tanította a képeket. A kiállítás is jó. Asszem, ezt hívják understatementnek.

És még nem volt vége napnak, tulképp csak elkezdődött.

Kávéztak a Lajossal! Förtelmes pletykák és szikkadt pogácsák között.

Délután némi Vörösmarty tér, majd este a Sarkkertben



születésnap, tüzes paprikáskrumpli és irdatlan sacher az egyéves Könyvesblog tiszteletére:


8 komment

kentaur st.auby tamásnak

2008.06.05. 22:10 vastag margó



Juhász Ferenc: Babonák napja, csütörtök - amikor a legnehezebb

A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.

Ácsorgok mélázva e kő-villany-szigeten:
az Oktogonon.
Csütörtök este van.
Nem átkozom magam.
Nem siratom.

Kék, sárga, zöld, piros eső zuhog,
Lábamnál olaj-szivárvány-patakok
és föltorlódott esőhólyagok.
Mint mozgékony-bőrű kaméleonok
agyag-csipkekorsó szeme forog
a nyüzsgő buborék-állatok
vízhártya-szeme.
Csillámbársony-bőrük gyűrődik, mozog,
színét cseréli szín után.
Egymáson másznak a piros-taréjú eső-gyíkok.
Ez a tér a virágzó kő-magány
Galapagos-szigete.

Magam vagyok.

A tér, mint kivilágított óriáskerék forog,
hajói: taxik, autóbuszok, villamosok,
ablakai: a kirakatok,
ringyói: a födetlen ivarszervű gladióluszok.

Kék, sárga, zöld, piros eső zuhog.

Kiáltoznak az újságárusok.
Hallgatnak a virágárusok.

Fák, tetők, kémények fölé fémvázak emelik
a csönd állatfényvirágait,
az éj pillanat-lényeit,
elektromosság-szörnyeit.

Szívem az égre feszítve látja sorsát:
mint óriás szines agyvelő,
villany-térkép vibrál fölöttem:
Magyarország.

A fénypont-falvak, városok,
mint agysejtek, velő-dúcok,
a villanygolyók: a kék erek,
tekervényei fénylenek.

Jaj, emberek!

A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.

Nem átkozom magam.
Nem siratom.

S itt is, ott is az esőben kivirágzik
a tető, a fal, az ég:
fénypókhálóban fénypókocska,
s fény-sejttódulással mozogva
a hirdetések mimóza-levele
nyílik, elfordúl, összehúzódik,
mint mélytengerí rózsa-állat feje,
ha ringatózik,
tapogatózik.

Segíts, meg, emberiség!

S az eső kristály-páfrányai alatt,
mint celofán-ősállatok:
nylon-köpenyek, gumikabátok,
átlátszó műanyag-zsákok
zizegnek, zörögnek, izzanak.

Gyíkbőrbe bújt asszonyok,
kígyóbőrbe bújt férfiak.

És éhesek.
És szomjasak.

Kék, zöld, sárga, piros arccal
tolonganak.

Ki tudja, hogy itt vacogva állok?
Kinek vegyek most virágot?
Hol vannak a jóbarátok?
Ki hallja meg, ha kiáltok?

Nézem az esőt
téged keresve.
Hívlak kékülő szavakkal.

És piros, sárga, zöld
fényvonalakkal
óriás söröskorsót
rajzol az esőbe az este.
Megszületik az elmúlásba esve.

Aranykorsóban aranysör pezseg,
aranykorsó okád villany-fürtöket.
Csurog a nyálkás kövezetre
a foszforhab, villanyfoszfor.

Hová megyek?
Mit énekelek?

"Ments meg uram engem a gonosztól!"

A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.
El kéne szaladni.
Itt kéne maradni.

Őgyelgek a villanysörhabon.
Bár ordítoznék, mint a gyerek, aki valamit szeretne,
ordítoznék, de mindenki kinevetne.
És fölmásznék rád villany-érháló-Magyarország,
feküdnék neon-agyadon.
hogy lássák az átsugárzott bordák
között megdagadt szívemet.
Amely tied.

De nem szabad. De nem lehet.

A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.

Én nem kiáltok,
nem mondok átkot,
csak állok az esős szivárvány-vadonban,
szájamból nagyanyám szava lobban:
"Ments meg uram az Egyszarvú lótól, a Négymellű madártól,
ments meg uram a Pikkelyes kostól, a Vonító virágról,
ments meg uram az Ugató békától, a Patás angyaltól,
ments meg uram engem, ments meg a gonosztól!"

De kinek motyogok, kinek beszélek?
Kit ment meg a haláltól az ének?
Hiszen én istent nevetve megtagadtam,
tövis-ággal vertem ágyékát, s elszaladtam.
Lángomat isten-nagyra csavartam:
világ-rovarok perzselődnek benne hártyás nyálazással,
zöld könny-sistergéssel, zöld buborékolással.
S most befonják fejemet
a piros, kék, zöld villany-gyökerek.
Villany-ember leomló lila szakálla rámfolyik,
mint csápnyaláb-köteg fojtogat, beborít.

Csak te segíthetsz rajtam, jól tudom.
A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.

Mit akarok?
Mit akartam?
Magamat szívedbe kapartam,
mint akna-tűzben a föld-anya
hasába a bozontos-arcú kis katona:
fölötte fény-halálfejek,
fém-levelek,
körötte rubint-szökőkutak, vér-legyek,
hús-cseppkő-szakadékok, lüktető-eres liánok,
szivárvány-szemhéjak, forgó szemgolyó-virágok.

Mint embrió
kuporgok ősszecsavartan lüktető, véres dzsungeledben:
ringatnak a lágyan-mozgó bordák,
verdes vér-zuhatagod sistergése,
a belek zsíros, fodros remegése,
hallgatom, hogy dolgozik, forr
a máj, a vese, a tüdő, a foszfor,
nyitott szemem látja belső éjedet,
s érzi átderengő testedet
tapogató-csáp-szemem.
Világűröm vagy, s mélytengerem.

Magam vagyok,

Veled vagyok.

Kék, sárga, zöld, piros eső zuhog.
Kiforognak a mélyből a fény-állatok.
S a villany-medúza-Magyarország,
a tenger agya libeg fölöttem,
s úszik a világűr-medúza: a földgolyó
a tejút-öbölben.

Én elhiszem
hogy puha álcádat leveted,
megépűl hited,
s arany-mozaik szárnyaid kibontod,
kigöngyölöd a nyálas, puha ragacsból,
kitinszerkezete megszikkadt, megszilárdúl,
hártyája megszárad, kifeszűl,
hogy kilüktetsz a kékeres lucsokból,
s az idő méhe csöndesen bezárúl.
Mert tudom, hogy a sorsom a te sorsod.

Itt állok egyedűl.
Ázott fejemet lehajtom.

A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.
Csütörtök este van.
Nem átkozom magam.
Nem siratom.

S elindulok hazafelé, ázottan, életre-szántan,
a kék, zöld, piros esőben, a szocializmus korszakában. "

(1978) - (2008)

3 komment

drótostót

2008.04.26. 10:31 vastag margó

 

Vissza a Lázár-terembe. Kiderült, a Teleházakban a Kárpátia együttesre van celluxozva a Gugli, még csak nem is a popószexre. Ez György Péter szíves közlése. Ehhez még azt tenném hozzá, a fiam iskolája tavalyelőtt nyert pár milliót interaktív táblára - ahogy azon szalad a filctoll, hát, valami csodálatos.

Szóval, hogy volna a tömérdek kulturális információ, csak 1. nem lehet hozzáférni, pl. a szélessáv keskenysége, tehát a kapcsolat rendszeres összeomlása miatt, ez a jobbik eset, mert javítható, 2. a kutyát sem érdekli. Szomorú a Kulturális Alap, így a posztnemzetállami korban, fogalma nincs, mit kéne csinálni. Harsányi Lászlónak van 1 dilemmája, jelesül, hogy "ilyen kényes politikai helyzetben, amikor a szélsőjobboldal" stb. lehet-e egyáltalán kultúrpolitikai koncepcióval előjönni.

A könyvtár skanzenné válik interaktivitás nélkül, mondja Csepeli, és igaza van. Csak hát, a web2 korában élünk, "az állam fölteszi, a nép meg majd leveszi"-koncepció nem nagyon működik. Épp beszólnék, hogy pakoljanak rá ők is a youtube-ra, hátha segít valamit, amikor megszólíttatik a litera jelenlévő főszerkesztője, mondaná el, hogyan szerkeszt főt ebben a helyzetben. Nem válaszol a kérdésre, helyette valami olyasmit mond, hogy az online kultúra az offline-ból táplálkozik, tehát demagógiának tartja azt az érvelést, amit az extraprofitot - tényleg ezt a szép, idejétmúlt kifejezést alkalmazta! - termelő szolgáltatók előszeretettel használnak, hogy a netből szivárgó járulékot igazságtalan volna (p.l.) népitáncra költeni, amúgy meg jellemzőnek azt, hogy fel sem merül annak a kósza lehetősége, hogy az óriáscégek, pusztán társadalmi felelősségérzetből, lenyeljék a járulékot. És még, hogy nem kéne a szélsőjobboldaltól való rettegés akolmelegében tespedni - lehet-e tespedni akolmelegben? főként a szélsőjobboldaltól való rettegésében? - , a kétségtelenül lassú és unalmas, ám hosszú távon megúszhatatlan melózás helyett.

(Fölrémlik egy régi jelenet, amikor a JAK-táborban a spanom (a főszerkesztő úr) infarktusközelbe bosszantotta magát Harsányi úr azon kijelentésétől, hogy a kérdés:  melyik folyóirat jobb, tehát érdemel inkább  támogatást, szakmai alapon eldönthetetlen  - tulajdonképpen ízlés dolga.)

Wififalu lesz, akárki meglássa, dől a háló a villanyoszlopról, olcsó egyenlaptopokra zuhog a Kárpátia. 

Miért van egyáltalán létezõ; és nem, sokkal inkább, semmi? Kérdezte a "nácilóci", "enkezével kötött gyapjúsapkájában" (Bernhard).

Vagy a felesége kötötte?

4 komment

a fekete kéz

2008.04.25. 21:59 vastag margó



Gondold el azt a finom kis boltot, Los Angelesben, ahol a legjobb minőségű dedikálókesztyűket kapni, tulajdonképp nem volnál nagyigényű, egész egyszerűen csak ragaszkodnál egy bizonyos minőséghez, prima, jól bevált cég, limitált szériákkal, természetes anyagok, skót gyapjú és argentin marhabőr, Londonból hozatnád, állítólag Hemingway is ezt használta, fadobozban jönne, bonusként kis füzet a Moleskine-től, frappáns, kedves kis kérdésekkel, amiket a rajongóhoz lehet intézni, ha tényleg kifogynál, bár ez itt a képen, az Ellis kesztyűje nem ilyen, egyszerű, minimalistán szintetikus cucc, abból a fajtából, amiben komolyabb súlyokat emelnek, vagy van még a bringáskesztyű, hasonlatnak, a strapa itt egyébként, 18.43,  körülbelül a negyedik órája tart, egy ember kábé negyven másodperc, számolj utána, az minimum háromszáz aláírás, látod, milyen kívülről, de hogy milyen lehet belülről, na, azt azért kipróbálnád. 

10 komment

tipródunk befelé

2008.04.25. 12:50 vastag margó



Elvittem magunkat a Millenáris Fogadó Lázár Ervin-termébe, péntek, délelőtt tíz, kitűnő labdarúgó idő,  a műsorfüzet szerint "a kultúra metamorfózisáról" lesz szó, a színpadon György Péter, Heller Ágnes, Vitányi Iván, Csepeli György és Harsányi László, a moderátor Rózsa Péter, ígéri a program. A nézőtéren, mint kiderül, jobbára a Magyar Könyvtárosok Egyesületének tagjai.

Vitányi beteg, Hellernek külföldre kellett utaznia.

Álljunk meg egy emberi szóra, ez itt sírkő a szövegben, ez a kellett, arra a régi világra, Ánszienrözsim,  emlékeztet, akkoriban, ha valakinek külföldre kellett (tehát lehetett, szabad volt!) utaznia, nos, az tényleg fölülírt minden előzetes megfontolást (inkluzíve: korábban elvállalt feladat), boldogat-boldogtalant: ja, az más, ha végre kijuthatott, ha kijutott neki, hogyan maradna már itt. A külföld természetesen az ún. Nyugatot jelentette, értsünk bármit is ezen, pl., szélsőséges esetben: Prágát.

Csepeli késik, mert órája van.

(Itt engedjünk meg egy bennfentes anekdotát, lazításképp, a professzor úr elsőszülött gyermeke anno e sorok írójának szólalt meg először, babysitteléskor, olvass, mondta ellentmondást nem tűrően a kisfiú, amiből a boldog anya azt az elhamarkodott következtetést vonta le, hogy tud beszélni, és, ha már levonta, meg is osztotta a késő este hazatérő férjjel, aki demonstratíve magához szólította a fiát: mondjad, Ivánkám,  szépen, érthetően: empiriokriticizmus.)

György Péter elegáns, mint mindig, sötétszürke (világosfekete!) öltöny, komoly cipő, palmtop. Azt mondja, műsoron kívül, amíg tipródunk befelé, azt kellene eldöntenie (eldöntenünk) a magyar értelmiségnek, érez-e felelősséget, és ha igen, akkor milyen mértékűt azért, ami van, ami körülvesz, ezt a körülveszt szerintem ezentúl lehetne így, tárgy nélkül használni, amúgy. A spanom azt találja mondani, hogy nem az elbaszásból származik a felelősség, hanem a felelőtlenségből az elbaszás. György Péter pedig, hogy ez, amit a spanom mondott, legyen bár bon mot, ezúttal mégis igaznak látszik. Megállapodnak. Egyszerre száz könyvtároshoz beszélni! Valójában úgy látszik, mintha az úgynevezett digitális kihívás volna a téma,  az arra adott válasz problémái, az állami finanszírozás kontextusában, a kérdést a tervezett, netszolgáltatókat fölháborító kulturális járulék teszi a szokottnál is aktuálisabbá. György Péter azt találja mondani, hogy nem a járulékkal van baj, hanem azzal a modortalansággal, amivel elő lett vezetve. Innen már tényleg csak egy ugrás, hogy milyen tágas a kultúrafogalom. Kié milyen. Én a maximálist üdvözlöm. És az is engem, ágensei révén, ahogy a mellékelt fényképen, lásd fönt, ábrázolva, tehát bizonyítva van.

Szólj hozzá!

luna park

2008.04.24. 14:47 vastag margó



Arra riadtam, hogy nyakamon a Könyvfesztivál. Közben, úgymond, a hallgatás hetei alatt,  ledobtam vagy harminc kilót, Vékony Margót hagytam, elválasztással, a szón itt és most diétát értve. Húst, hússal. Meg a zöldség. És hogy ne egyél fehérjét szénhidráttal. Képzelem, mi volna ugyanez könyvben. Hogy minden Népszabadság után várni kéne két és fél órát, vagy délig kizárólag Robert Walsert olvasni, és hat után meg tényleg semmit, na jó, maximum egy kis Garaczi vagy egy könnyű kispanasz a Szép Ernőtől.

A spanom spanja leszek, így határoztam, rám se ismer így soványan,  a személyi követőre. Mindenhová eljárkálhatok vele. Pontosabban utána.  Elővettem a gardróbból a mami Chaneljét, inkognító végett, rózsaszín, de az a fáradt, a galléron kis, fekete paszpóllal, hatvannyolcban vette Párizsban, a ramazuri kellős közepén, úgyhogy most megint tisztára trendi.

A Millenáris így elsőre kábé kilencszázszor jobb hely, mint a Kongresszusi Központ volt, elegánsabb mert lazább, mégha némileg béenvés is ez a laza elegancia. 
Megnyitásban viszont gyöngék vagyunk, kis, másodosztályú feszengés, kínai babák, ijesztő virágcsokor, pozitívumként talán Hiller miniszter beszédét lehetne említeni, na jó, nem az egészet, de ezt a töredéket itt föltétlenül: "..anyanyelvünk, legyen kínai vagy magyar, amerikai vagy osztrák...", úgy szép ez, valóban, ahogy a Hold volt ezüstös, egy régi Esterházy-regényben.

Aztán jött Ellis, Lévai Balázzsal, oldott és fanyar volt, szerény és természetes, valamiért komolyan vehető, ám mód és alkalom nyílt a gyakori nevetésre is.
Hemingway vette rá az írásra, úgy, hogy olvasatta magát,  "Bee" (Méhecske, rajongói nevezik így, amint azt M. Nagy Miklós laudációjából megtudhattuk) látá, hogy jó, és főként, hogy írni jó. Éppen megfelelő tevékenység. Mélységes iróniával beszélt, akárha a szívemből, a szenvedve alkotókról, akik órákat töltenek szemben a computer szörnyű vákuumával - "minek csinálják?" -  kérdezte helyénvaló teatralitással, - "miért nem mennek inkább ki a szabadba?".

Aztán kapott egy Budapest-díjat, állítólag a harmadik díj az életében, rendesen, civilből volt zavarban, vagy annyira profi, hogy ezt is tudja, a civilből-zavarban-levést. Egész közelről néztem, nem sírt, maximum befelé. A Holdparkot viszont elolvasom. Luna Park. Dehát a Vidám Parkot hívták így,  a leánykori nevén, mikor még nem volt népidemokratikus.

A Budapest Nagydíj amúgy szomorú, órának álcázott kávédaráló, de tényleg mutatja az időt. Lévai Balázs nekem adta Ellis borospoharát, de sajnos vezetek, ezért harminc centiről néztem, ahogy egy gyanútlan néni fenékig űríti. Lesz nemulass!

3 komment

Címkék: bret easton ellis könyvfesztivál

sötét erdők mögül

2008.03.13. 11:17 vastag margó

Elnyelt valami, majdnem az örvény szót használtam, ami azért érdekes, mert a fenti fotón látható (?) nagyapám pár évvel később éppen az örvény legyőzésének egyetlen lehetséges módjára tanította az unokáját (engem).

A tanítás egyébként meglehetősen távol állt tőle.

Tanulni ettől még lehetett, hogy is kéne ezt mondani, a közelében, a puszta  létezéséből, mondjuk egyszerűen abból, ahogy járt.

Azon a napon, amikor rájöttem, hogy elnyeltek, elhatároztam, hogy találok egy könyvet, egy regényt, ami majd szépen megment, elvégre az a dolga, nem az, hogy tanuljak szórakozva.

Járni kezdtem hát a Múzeum körút antikváriumait, és így, járás közben egyre pontosabban rajzolódott ki a cél: a Bouvard és Pécuchet bármelyik kiadása.

Pillanatnyilag jó ötletnek látszott.

Az úgynevezett Központi Antikváriumban, majd egy évvel ezelőtt, némi vívódás után lemondtam egy különösen ritka példányról. Hogy az a régi kötet azóta rám várjon, annak a valószínűsége a nullához közelített, épp alkalmas lett volna tehát a szerencsejátékra, ha, ahogy nem, eszembe jut az eset.

Mondjuk mész az utcán, mész a közértbe, nyolc éves vagy, és  úgy döntesz, amennyi lépés a sarokig, pont annyi évet élsz még. Vagy amennyi lépcső hátra van, amíg fölérsz a következő emeletig.

Ilyesmi dolgokkal szórakozni.

 

 
Ott volt, persze, (most így látszik pontosnak), a régi könyv.

Megvettem, és elmentem a Károlyi-kertbe, hogy beleolvassak, mint egy fuldokló, egyedül egy padon.

"A munkából, mely töredék maradt, kiérezzük az öregedő lélek liráját. Oh, nem az iró gyöngülése ez: a vénülő kéz még szivós, régi erejével rójja tele finom betüivel a papirlapokat s hibátlan, csudálatos pontossággal irja le azt, amit az okos, látó szemek vizióba tömöritenek. Azonban ez a látás, ez a vizió egyre jellegzetesebben  válik öregemberessé. Flaubert szemüvegen keresztül nézi a világot, még pedig nemcsak azon a szinházi látcsövön át, amellyel kerti terraszáról a kiránduló rouen-i polgárcsaládokat vizsgálgatja, hanem azokon a finom, láthatatlan üvegü lencséken keresztül is, melyeket az idő csiszol a vénülő lélek elé s melyeknek neve: kiábrándulás és az elmulás gondolata. Bouvard és Pécuchet minden sora a kiábrándulást hirdeti s közéjük szeliden fonódnak az elmulás képei: sötét erdők mögül előkuszó októberi sugarakról olvasunk, bágyadt téli esték sulyosan boltozódó egéről s magányos falevélről, mely az ablakhoz koppan, fordul egyet s lehull a semmibe." - írja a fordító a kötet előszavában.

Hát, igen. Onnan nézve, ahonnan Tóth Árpád néz, tényleg nem pont ez lesz, ami kisegít majd a sötétből. Aztán, úgy tíz-húsz laponként, felvágatlan íveket találtam. A nyolcvanhét év alatt még nem olvasta végig senki, ez aránytalan örömmel töltött el.

Innen hiányzik egy (az) utolsó mondat. Pedig néha nem olyan bonyolult, a könyvemé például az, hogy: VÉGE.

3 komment

a kultuszhöz, meg az egész hóbelevanc

2008.02.15. 10:27 vastag margó




A mellékelt ábrán a már emlegetett Petri-kiállításra írt TGM-levél. Kicsit elkésett, szerzőjével egyetemben, már nem tudták rendesen agyusztálni, ezért a köteteket bemutató tárló üvegére tették, a vendégkönyv mellé. A meghagyott rész: "Kedves Gyuri! Ahogy telik a számodra már tök fölösleges idő, egyre népszerűbb vagy, és ez nekem egyre gyanúsabb."

Az áthúzott szöveget nem mindenhol tudom olvasni, ezért nem is másolom ide.

Mindez pedig Gazsi ÉS-be írt cikkéről jutott eszembe, közelebbről a következő mondatokról, azokból is kitüntetetten, a Petri szóvicceit körülvevő aszpikról:

"(...) a modern kultúra ma teljesen megszelídült és konzervatívvá vált. Formájában is: a Nyugat leghagyományosabb lírikusai epigonjainak epigonjai írnak hol lazább, hol feszesebb szonetteket és villanellákat, virtuóz (vagy virtuózan elrontott: ez is passzé volt már 1938-ban) rímekkel, e költemények hangulata a szomorkás öngúny, az epekedő szerelem, a megcsalattatás miatti szerény bosszankodás, az esős idő miatt érzett bánat, olykor valamelyik ifjú bárdnő szelíd föltűnést okoz vele, hogy bájosan jelzi, sok péniszt tartott már a kezében, istenem, istenem. Regényes történetfilozófiai gúnyiratok vitatott és pellengérre hurcolt szerzője újabban "lebutítja" saját zseniális regényét, és megmutatja, hogy csakazértis tud bestsellert írni, és láss csodát: tud. Lázadó, rendetlen, szeleburdi egykori lángelménk a Nők Lapja kolumnistája, de ez semmi: azt nyilatkozza, ez az igazi életműve. Petri minden rossz szóviccét márványba - s ha nem márványba, hát aszpikba - dermesztik. Mindenki vérprofi. Márai és Szabó Magda lektűrjei és lányregényei újabban komoly irodalomnak kezdenek számítani."


Nagyon-nagyon érdekes! Ha jól olvasom, naná, megkapja Spiró, Kornis és Kiss Judit Ágnes (utólagos javítás, kézcsók az adatközlőnek) és van némi oldalvágás (aszpik!) Kőszegnek, Sulyoknak, Radnótinak, ÉS-beli hozzászólásaik miatt. (Ínyenceknek, posztumusz szurkapiszka a demokratikus ellenzék legbelső köreiben.) Később pedig Konrád, Nádas, Esterházy (mint konzervatív!), a Holmi, Térey, és többen még, nem föltétlenül azonosíthatók:


"Mindaz, ami merész, ami nem rendszerkonform, ami - urambocsá - forradalmi, elillant, láthatatlanná vált. Konzervatív, ám minőségi irodalmunkat a német olvasók tartják el. A színház kommersz. Kísérleti filmjeink külföldi támogatással külföldi fesztiválokra készülnek. Azon, ami ma a magyar képzőművészetben politikailag, világnézetileg merész, érezni a londoni, barcelonai, berlini zsűrik és zsűrorok ízlését. Ma - a Magyarországtól elszakadt (s talán épp ezért...) - a még mindig szegény Kolozsvár és Marosvásárhely szellemileg sokkal modernebb, vakmerőbb, plurálisabb, kalandosabb, zűrösebb, mint Budapest. A Nyugat hagyatékára ma halkan igényt támasztó egyetlen pesti folyóirat nem is szürke, hanem drapp.

A legnagyobb szenzáció itt az volt, amikor az elsőrendű költői tehetség az Áprily Puskin- és Lermontov-fordításainak stíljét negélyező verses beszélyben az ehhöz föltűnően (persze szándékosan: radikális eklektika, s ennek egyben jámbor kicsúfolása, tekintetes tanári kar) rosszul illő wagneri álmitológiával bemerészkedett a Wehrmacht (a vérmacht) hadműveleti területére, s ennek a pastiche-nak frisson (kéjborzongás) leendett az eredménye. Különben? A népszerű novellák és kisregények a korai, középső és kései Kádár-korszak gyermekszemmel (ez lényeges!), édesbús, nosztalgikus gúnnyal megfigyelt, alulnézetből fölvett hétköznapjait borzolják, nem sértődhetik meg senki. Lengyelbe mentek dzsesszfesztiválra, édes jézusom, és ott megfogták a keletnémet lánynak a... Tessék csak elképzelni.

Ebben a mélyenszántó ábrázolásmódban az idős komcsik vakon hittek magasztosnak vélt eszméikben, az ellenzékiek hiábavalóan ugráltak, a kitelepített, majd a könyvelésre hazatért dzsentrik pedig megtanultak oroszul, zongoraszó és párolgó tea mellett olvasták Hamvas Bélát, s várták, hogy eljöjjön az idejük. A lányok pedig olyan, de olyan édesek voltak mind, s mentek küretre, mint a patyolat."

 

Milyen jól ír, és miért nincs az ilyesmi majd'őszinte beszédből több.

Nem ír nevet, de többnyire pontosan és eltéveszthetetlenül rajzolja körbe a hullát, néha viszont homályos, mintha azt szeretné, a magányos tippelés legyen titkos inszinuáció, nyilván ezt is belekeverte a pakliba.

Ami a legérdekesebb, hogy a cikk szerint a kortárs magyar irodalom herczegi konzervativizmusát a Nyugatot majmoló epigonizmus és a lényegi Nyugat-tradíciótól való elszakadás magyarázza.

Szerintem meg az, hogy még a modernizmusunk is eleve klasszikusnak született. Ezen a tájon az avantgardot,  néhány  értelmezhetetlen kivételtől eltekintve, nem tekintették a  hagyomány részének, legjobb esetben gyengéd, szeretetteljes gúny (Karinthy), máskor negligáló megvetés tárgya volt. És aztán ugyanez megtörtént persze a neoavantgarddal, Balaskó, Erdély, Hajas, Szentjóby, Molnár stb. műveivel mégegyszer.

"Tudod, milyen ország ez?
Hiperbolikus.
Csókollak."



10 komment

halló fiúk, halló lányok!

2008.02.06. 20:57 vastag margó




A spanom azt mondja, hogy tapasztalatai szerint az utóbbi években a díjak, ösztöndíjak megítélésénél, irodalmi estek szervezésekor, egy-egy tematikus folyóiratszám  szerkesztésekor a "természetesen" túlnyomórészt férfiakból álló kuratórium/szerkesztőség  többnyire megpróbál érvényesíteni valamiféle kvótát, valószínűleg az elmúlt évtized emancipatorikus törekvéseinek eredményeképpen.  Lehet, hogy tettnek ez szánalmasan kevés, de  nehéz volna másnak nevezni, mint pozitív diszkriminációnak, függetlenül attól, hogy eredményes-e, hogy az érintettek számára megfelelő mértékűnek látszik-e, hogy az így kialakult kvóta reprezentálja-e az adott területen éppen fennálló arányokat, hogy egyébként ezek az arányok természetesek-e vagy eleve a korszerűtlen magyar viszonyok befagyasztásából adódnak, esetleg valami más magyarázza őket, egyáltalán, hogy megállapíthatók-e természetesnek nevezhető, kívánatos arányok.

Hajlamos vagyok egyet érteni vele.

Bonyolítja a helyzetet, hogy az irodalom kánonja, függetlenül attól, hogy érvényesnek gondoljuk-e vagy sem,  finoman szólva nem éppen demokratikus, a reprezentációját viszont, ahogyan azt a blogon kialakult diskurzus is mutatja, a legtöbben mégiscsak a liberális demokrácia elvei alapján ítélik meg.

Vagy hogy van? Epedve várok minden olvasót.

56 komment

férfiak zárójelben

2008.02.05. 10:41 vastag margó

Sóhaj, arc az ég felé. Időközben Can Togay kérésére bekerült a szövegbe egy mondat: (Zárójelben azért megjegyzem, persze férfiak is jöhetnek: a hangsúlyokat szerettem volna érzékeltetni.) Nagy kő leesve, izzadtságcsöpp, hm, fölitatva. Ahogy mondani szokás, az érintettektől elnézést kérek. Ami így is vicces maradt, az meg vicces is lesz.

71 komment

érdek nélkül tetszik

2008.02.04. 18:10 vastag margó


Magamra nyitottam kedvenc lapomat, és ezt találtam:

Can Togay János, a berlini Collegium Hungaricum új igazgatója a nőírókat teszi kirakatba Berlinben: célja, hogy 2009-re a német fővárosban láthatóan legyen jelen a magyar női irodalom. „Az elkövetkezendő időben nem fogok férfi írókat fogadni. Csak női írót fogadok és a női irodalmat fogjuk fordítani. Női irodalmat akarok kivinni. Dalos Györggyel beszéltünk erről kint, de a projekt kidolgozására természetesen felkértem valakit. Mivel még csak most kezdtük meg a munkát, mindez egyelőre csak terv, még keressük a megfelelő kapcsolódási pontokat a kiadókkal, partnerekkel.

Érdekes, hogy Magyarországon, amennyire én érzékelem, mintha most érkezett volna meg a feminista irodalom, Németország pedig posztfeminista időszakban van: engem éppen az érdekel, hogy mi születhet odakint e kettő találkozásából.”



Oly szép ez, mint a naplemente.

Most tekintsünk el, én legalább is el fogok, az ötlet bájtalan butaságától, így, ebben a formában nettó rasszizmus, hagyjuk is, inkább örüljünk együtt kicsit a hangnak, a királyi egyesnek.

Kiküldte Can Togayt az istenadta nép, választott képviselői által, és ő, élve a bizalommal, megmondja, kit fogad (sicc!), kit nem. Az "elkövetkezendő időben" (?) férfiakat nem. Nó baxag, sérült kromoszómákkal hiába is próbálkoztok. Őt az érdekli, mi születhet a "feminista magyar irodalom" és a "posztfeminista Németország" találkozásából. Engem is, kvittek vagyunk, szóra se érdemes.


Inkább gondoljuk el, lassan és tetszelegve, hogy mi vagyunk a Can Togay, vágyaink megvalósulvák, 2009 májusa van, friss, illatos szelek fújnak a Museumsinsel felől, az intézet tágas, fényverte, konstruktív termeiben mindenütt "női írók", egyszóval, megyen minden, mint a Schaffhausen - ám, hallga'!, fölcirpel a Nokia Communicator, és bassza meg, feltéve, de nem megengedve, a Kertész Imre, esetleg a Nádas, netán az Esterházy, vagy maga Konrád szuszog a vonal végén: szervusz, igazgató úr, mit szólnál, valamelyik madárzajos este fölolvasnánk nálad a Siegfried Lenz-cel, grátisz, puszta hazaszeretetből, hogy dőljön befele a német közönség, azért, pl. mindjárt itt van a Marcel is, tudod, a Reich-Ranicki, na, az is beugrana, mert igen kíváncsi, hát mikor lenne nektek alkalmas?. Azt az izzadtságcsöppöt elképzelni!

21 komment

petri süllyed? - 2.

2008.01.27. 12:16 vastag margó




Az ÉS legfrissebb számában Károlyi Csaba kolumnás cikkben válaszol az őt bírálóknak (Radnóti Sándor, Sulyok Miklós, Kőszeg Ferenc és Kabai Csaba).  Mondandójának lényege az én kissé rosszmájú interpretációmban: Petri költészete azért süllyed, mert a Károlyi által most fölfedezett hibái, gyengéi már akkor is megvoltak, amikor még nem süllyedt, vagy legalább is szerinte nem. Akik szerint nem süllyed (pl.: Radnóti), azok ezeket a hibákat és gyengeségeket szinkronban, már akkor Petri szemére hányták. Akkor mi süllyed? Kérdezhetné valaki. Petri költészete - Károlyi személyes toplistáján. Első cikkének címe mintha másról próbált volna beszélni. A mítosz végét hirdette. A mítosz, amint korábban már szóba hoztam, kollektív produktum, tehát a végét sem lehet csak úgy, egyszemélyben bejelenteni. Ezt most már Károlyi Csaba is így gondolja, mert válaszcikkében a mítosz végét a mítoszt fönntartani igyekvők törekvéseivel véli bizonyítani. Mintha nem addig élne a mítosz, amíg életben tartják. Ő ebben innentől nem vesz részt, bár drukkol a süllyedőnek. Hogy ne süllyedjen tovább, ne egészen el, azért.

A halhatatlanság rejtélyes dolog. "Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék." Például. Hát, igen, egy rossz szokás, indokolhatatlan ragaszkodás hülye szóviccekhez, túl hangos röhögés, nevetséges elfogultságok stb. Vajna János, például, aki valószínűleg korának egyik legjobb külpolitikai elemzője, kiváló szerkesztő és újságíró volt, a szélesebb olvasóközönség a heti Beszélőből ismerheti, még él, pedig biológiai értelemben hosszú évek óta halott. Megállíthatatlanul rótta köreit a Napi Világgazdaság ide-oda költöző szerkesztőségében, a jobb kezében hatalmas olló, a balban egy csokor fölsnittelt telex, szemüvege az orrán. A szája sarkában mindig szivar lógott, általában Csongor, félig szívva, néha ki is aludt. Volt egy kedves sötétbarna öltönye, mellénnyel, a mellény finom hullámokban ráncolódott a pocakján, ideális hely a kihűlt szivarhamu le-lepottyanó két-háromcentis gyűrűinek. Nem lehetett nem oda nézni. A hétvégi szám címoldalán jelentek meg analízisei, elegáns, logikus, lényegbevágó szövegek három és flekken, egész héten készült rá, persze közben ellátva szerkesztői feladatait. Egy mondatra nem emlékszem, nyilván. Emlékszem az olvasás élményére. Egy mondatra mégis, vagy inkább képre, talán Davosból, hogy zuhogó esőben áll egy telefonfülkében, onnan diktálja a tudósítását. Ennyi személyeset megengedett magának. És a szivarhamu. Az megmarad, a tweed érdemes ráncaiban.

Goethére (stb.) valószínűleg akkor is fognak emlékezni, amikor írásait már kizárólag Goethe (stb.)-kutatók olvassák majd, azok sem az élvezetért, hanem, hogy újabb érvre leljenek egy disszertációban. Mintha végül is azért olvasnánk, hogy megszeressünk egy hangot, a végtelen modorosságát, a hibáival együtt. Hogy érzékeljünk valakit, egyedüli példányt, aki a puszta létével, annak elmúlta után is, segít fenntartani a miénket.

Mi fér bele a Petri-mítoszba? A mozdulat, ahogy a tatai JAK-táborban, úgy tizenöt éve, negyvendeka pirospaprikát zúdít az ötvenszemélyes babgulyásba a magával hozott befőttesüvegből? (Vicces, valamiért úgy emlékszem, pár perccel később éppen Károlyi borította föl a bográcsot. )  A kisfiús tarkó? Lebbenő ballonkabátok, harangozó nadrágszárak? A lőporszemcsés szatírarc? A tűnődő grimaszok? A parázsló cigaretta ákombákomjai rissz-rossz presszók előtt? És mi köze van ennek a költészetéhez? Vajmi kevés vagy nagyon is sok?

10 komment

hogyvolt!

2008.01.22. 21:09 vastag margó



Amikor tegnap este elhúzott a Bem rakparton, meséli, az Art Hotel éppen felrobbant, mint Mr. Rich villája a Zabriskie Pointban, keringett, szállt a magosba recepciós és elektromos cipőtisztítórobot, pincérkabát és ágymelegítő palack, és amikor végre elült a füst, a hirtelen visszajátszott alkony valószínűtlen fényében meglátta az egykori Budai Kertmozi gazzal borított nézőterét, a szanaszét heverő ülőpárnákat, a ballusztrádos erkélyt, ahonnan sose potyázott senki, bár az isten arra teremtette, aztán a csorba cementpadokat, a falra meszelt vásznon a vadszőlő indáit, és a kalodának is beillő, apró mozipénztárt a kerítésbe ékelődve, hogy rögtön átégjen a képen a régi teniszpálya a Francia Intézet helyén,  a Fő utcára kiütött fehér (!) Slazengerekkel, és az elviselhetetlen, házsártos öreggel, aki kékre fakult pornóképek és régi naptárok között élt az öltözővé stilizált fáskamrában, amiről azt beszélték, egy diplomáciai vis maior következményeképp a vörös salakkal együtt még az ötvenes években is francia felségterület maradt, és képzeljem el, mondja a spanom, hogy ez az egész flash a Kresz Géza utcai trafóház helyén ért véget, valahol a hatvanas évek közepe táján:  kezében egy korcsolya csavarkulcsával,  Könyves Tóth Zsuzsi előtt térdel, amíg a nagyfiúk az ezredszer játszott Obladi-obladára  amerikai fogóznak az azóta örökre elolvadt, ám akkor még épp csak kásásodó jégen.

3 komment

petri süllyed?

2008.01.18. 12:09 vastag margó

 

Az a csendes botrány esett, hogy az idei első ÉS-ben Károlyi Csaba, ha kicsit megkésve is, de föladta Petrinek az utolsó kenetet. Hogyaszongya: A Petri-mítosz vége. Elolvasta az életműkiadás negyedik kötetét, kvázi: “tréfák, töredékek, személyes jellegű apróságok”, és azon fölbuzdulva visszafelé az egész életművet. Elolvasta és könnyűnek találta. December huszonkettedikén viszont, alig két héttel korábban, Petri-különterem nyílt Nagy Bálint galériájában, az eseményről e sorok írója (ez egészen csodálatos!, fogom használni. Margó.) dilettáns képekben beszámolt a litera hasábjain, fent még egy bónusz, Rajk László munkája, nos, elég az hozzá, hogy én még ilyen virtigli mítoszt nem láttam, mint amilyennek ott a Petrié látszott. Ami különösen jó, hogy most már zsörtölődni se kell másfél flekken az Itt a budapestiek beszélnek rovatba, mert megtette Radnóti Sándor, hát, ez most kicsit kínos lesz: úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. És Sulyok Miklós is, ő pedig úgy, ahogy egy barátnak kell. Kicsit ügyetlenül, redundánsan és érzelmesen. Károlyi azt írja, hogy Petri a vége felé írt ugyan néhány jó verset, a költészete mint olyan viszont “süllyed”. Ja. Kábé, mint Velence, teszi hozzá Margó.

18 komment

az ikea és a bölcsességgenerátor

2008.01.18. 12:08 vastag margó

Voltunk az IKEÁ-ban. Elöljáróban annyit, hogy Farkas Zsolt pár éve föltalált egy bölcsességgenerátort, valami szoftver vagy mi, ami gyakorlatilag ontja magából az észt. Ezzel szemben öröktől fogva létezik a - hm, nevezzük talán koanizálódásnak -, szóval, a koanizálódás folyamata, avagy az önkéntelen bölcselkedés nyilvános térben.

Mutatok egy példát.

A kedvencem mégsem ez, hanem a megboldogult, tollal írt fölirat egy cetlin, a Magyar Rádió néhai Irodalmi Szerkesztőségében, a kávéfőzőgép fölött, a falon. „RÉGI PÉNZZEL NE FIZESS!“

6 komment

lukács fürdő: az ész trónfosztása

2008.01.18. 12:07 vastag margó




Vastag Margó Sovány Vigasz nevű, indián barátja (igazi apacs!) társaságában, a hosszúra nyúlt kényszerszünet után, ellátogatott a frissen fölújított Lukács fürdőbe. Maguk között ezt, mármint a Lukácsba látogatást, az ész trónfosztásának szokták hívni. És tényleg! Annyira fölbaszták az agyukat (sic!), hogy legott nagyszabású kultúrkritikai projekt rémképe bontakozott ki, erről később. Egy, azaz 1 téboly, ami ott van, igaz, egyelőre változatlan áron. Úgynevezett légkondi, tehát alapzaj a Kígyótojásból (S.V. megjegyzése), esztéká körülmények, gagyi burkolat. A régi szép, vagy legalább is szépen csúnya kabinokat a termálrészlegben például papundekli szavazófülkékre cserélték, hogy csak egyet mondjak. Amit el lehetett, az el is lett. A víz kiver, mondhatnánk, ha nem volna képzavar.

8 komment

Címkék: sovány vigasz lukács fürdő

zaporozsec

2008.01.18. 12:06 vastag margó


Ami Droll néni (Margó) hangját illeti, a tekintélyes basszust egy hirtelen meghűlés cserélte le sipítozó fejhangra, mi pedig, azaz én, akkor ezen is túladunk. A legenda szerint Cesaria Evorát a Zöld-foki szigetek egyik kocsmájában találták, kábé, mint Krivoj-Rogban a Zaporozsecet, egy abrosz nélküli faasztal mellett énekelt,  nem a Zaporozsec, ezen a hangon, néha abbahagyta, hogy az asztalhoz lépjen, és töltsön magának a boroskancsóból.  A Zaporozsechez, egyébként, ha hinni lehet a korabeli szovjet tréfának, úgy jutottak hozzá, hogy: „egyben bányászták, Krivoj-Rogban, külszíni fejtéssel“.

3 komment

834-604

2008.01.18. 12:05 vastag margó




Mindig a vastag (helyesen: széles) margót szerettem, de eddig még soha nem firkáltam össze, még csak apró, később könnyedén kiradírozható felkiáltójeleket sem helyeztem el rajta puha grafitceruzával. Fölrémlik a barátság nevében visszafojtott felháborodás: a pillanat, amikor észrevettem, hogy Garaczi tollal beírt egy (két) telefonszámot az Ottlik Prózájá(m)ba. Konkrétan: 164-238. És: 834-604. Utána – diszkréció! – egy női név következik. Igaz, csak a borítófülre, de akkor is. (Touch and go?) Lám-lám, akkoriban (1981) még hatjegyűek voltak a telefonszámok. Ilyen régi barátok vagyunk.

2 komment

Címkék: próza garaczi lászló ottlik géza

az ezüst-tó kincse

2008.01.18. 12:04 vastag margó


Vastag Margó, asszem, a Bolygó Hollandi variációja. Mobil Hollander. Ez pedig mintha műszaki kifejezés volna, csavar egy hídhoz vagy egy ismeretlen, rejtélyes szerkezethez. Margó emlékeim szerint először a hatvanas évek közepe táján jelent meg az életemben, incognito, az igazi nevét csak később kapta meg, József Attilától. Akkor még, az első találkozásunk idején, Droll néninek hívták.

“Mindenki mosolyogva nézett Droll nénire. Nem is lehetett mosolygás nélkül nézni pufók arcát, kövér, esetlen alakját és bámulatos ruháját. Kalapja, mely messziről női főkötőnek látszott, öt bőrdarabból állt. A középső olyan volt, mint egy lábos; ebből egy szemellenző nyúlt ki előre, míg a hátsó bőrlebeny tarkójára és nyakára borult; a két oldalsó bőrdarab meg fülvédőül szolgált. Ruhája bő köpeny volt, olyan szabású, mint egy hosszú pongyola. Derekán bőröv fogta össze. Két ujját elöl összevarrta, és zsebnek használta. Isten tudja, mi minden fért el ebben a két óriási zsebben. A ruhán elöl két hasadék volt, Droll néni azokon dugta ki a karját. A ruha színét nem lehetett megállapítani. Folt hátán folt sorakozott rajta a legnagyobb tarkaságban. Mindig ebben a maskarában járt, évek hosszú sora óta nem látták más ruhában. Persze, puskája is volt, s pongyolája bevarrt végű ujjaiban alighanem néhány jó pisztolyt és kést is rejtegetett.”


Ja, és talán nem fölösleges hozzátenni: Droll néni – férfi. Legalább is Karl May szerint. A Bolygó Hollandi pedig a hagyományban hol van Staaten kapitányt, hol örökkévalóságig hánykolódó hajóját jelöli. Wagner után picit elaludt a sztori, de Hollywoodnak hála, megint trendi a cucc.  Droll néni egyébként egy apró lélekvesztőn érkezik a regénybe.

2 komment

szöveget szöveggel

2008.01.18. 12:03 vastag margó


Akkoriban jó ötletnek látszott. Rémülten veszem észre, hogy mára megváltozott a helyzet, a szöveget nem a szöveg hiánya határolja, hanem egy másik szöveg. Mintha az oldal közepétől a papír széléig a nagyon fekete betűk lassan nagyon fehérre vakulnának. Hogy mi volna a mainstream, azt egyre nehezebb megmondani, következésképpen azt is, hogy mi van éppen a margón. Mi szorul ki, mi az, ami eleve, a saját jószántából kívül tartózkodik. Mi – ki. Ki – be.

Szólj hozzá!

túl nagy fenék

2008.01.18. 12:01 vastag margó




A "Vastag Margó" egyébként egy rádióműsor címe volt, konkrétan az "én" (lásd: bekezdés)  műsoromé, a kilencvenes évek közepe táján. Úgynevezett irodalmi műsor, mint a címe is mutatja. És tényleg igyekeztem mindenféle, akkor - a formálódó mainstreamhez képest - még mindig margón lenni látszó dolgokat is behurcolni a dobozba. Erdély Miklós, az Artpool és a neoavantgarde, Éneklő Borz, ilyesmik. Aztán megszűnt. Mármint a műsor. Ahogy az már lenni szokott.  Eszembe jut a rafinált kérdés: Vastag Margónak túl nagy feneket keríteni vajon lehetséges-e?

Szólj hozzá!

bekezdés

2008.01.18. 12:00 vastag margó


„Vastag Margó én vagyok.“ Kérdés, persze, hogy akkor ki néz magam mögül. Téged, Olvasó. Hát, a régi spanom. Egy test, egy lélek, lehet mondani. Úgy néz ki.

2 komment